Együttműködési megállapodást kötöttünk a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetével

 

Együttműködés

A két szervezet közötti együttműködés célja elsősorban a felek számára jogszabályokban és saját belső szabályzóikban meghatározott feladatok végrehajtásának kölcsönös segítése. Mindkét Szervezet alaprendeltetése az emberi élet és egészség védelme, így az együttműködő felek a rendkívüli körülmények közötti közös fellépésre, az erre való felkészülésre és a kapacitások összehangolására fektették a hangsúlyt.

Az együttműködésben fontos szerepet kapott az egymás rendezvényein, továbbképzésein való részvétel, közös szakmai pályázati lehetőségek keresése. A fenti szempontokon felül a két Szervezet vállalta, hogy sajtókommunikációjukban, kiadványaikban egymás tevékenységét népszerűsítik, valamint weblapjaikon bannercserével biztosítják egymás elérhetőségét.

Fontos megemlíteni, hogy Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete és a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat a fent említetteken túl igyekeznek közösen részt venni a lakosság és a saját munkatársaik felkészítésében, a logisztikai képességük összehangolásában és a továbbiakban támaszkodnak majd egymás munkájára.

A Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének rövid bemutatása

"A Budapesti Vöröskereszt története területi adottságánál fogva szinte teljes egészében egybeolvad a Magyar Vöröskereszt 126 éves múltjával. Mint fővárosi Szervezet, már a kezdetektől origója volt a hazai Vöröskeresztes tevékenységek és akciók lebonyolításának. Köszönhetően a helyi adottságoknak, napjainkban is az egyik legdinamikusabban fejlődő szervezeti egység a Budapesti Vöröskereszt. Mivel a fővárosban hatványozottabban érezhetőek a szociális problémák, valamint a rászoruló lakosság száma is viszonylag kis területen koncentrálódik, a Budapesti Szervezet munkája nehéz, de ugyanakkor hálás feladat. Az elmúlt néhány évben olyan tevékenységek is bevezetésre kerültek, melyek teljesen új kihívást jelentenek az egész szervezet számára. Ilyen a 2004 óta működő - kifejezetten csak elsősegélynyújtás oktatással és vizsgáztatással foglalkozó - ügyfélszolgálat, vagy az akkreditált felnőttképzési intézmény. Érdekesség, hogy a Magyar Vöröskereszt már 1885. január 1-jén megkezdte az önkéntes ápolónők képzését az első Vöröskereszt által épített kórház területén (a mai Erzsébet Kórház), mely a mai követelményeknek megfelelő felnőttképzési intézményünk elődjének tekinthető. "

 /forrás: www.voroskeresztbp.hu /

Bízunk benne, hogy a jövőben közös erővel segíthetünk a bajbajutott embereken.

Utolsó frissítés: 2011.10.8
Keresés az oldalon
Kutyáink
  • Tara
Tara (holland juhász)... Tovább »
  • Roger
Roger (Border collie)... Tovább »